Eseménydúsan indult a mérkőzés, már az első percben Henry és Cannavaro úgy ütközött egymással, hogy a francia csatár a földön maradt. Úgy tűnt, annyira megszédült, hogy nem tudja folytatni a játékot, de az orvosi stáb végül rendbehozta.

A hetedik percben Malouda tört be a tizenhatoson belülre, majd Materazzi mellett elesett. Elizondo játékvezető nem hezitált, rögtön a tizenegyespontra mutatott.

A büntetőnek a búcsúzó Zidane futott neki, de némileg talán flegmán rúgta a labdát, az pedig a kapufáról pattant a földre, majd vissza a mezőnybe. Otero asszisztens az alapvonalon állt, és jól látta, hogy a játékszer a gólvonal mögé került, így érvényes volt a gól. Buffon hálóját 460 perc után vették be, így nem tudta megdönteni Walter Zenga 1990-ben felállított 517 perces rekordját.

Zidane illusztris társaságba került, ugyanis ő lett az ötödik olyan labdarúgó, aki világbajnoki döntőkön legalább három gólt szerzett. Pelé, Vavá és Breitner mellett pedig ő a negyedik, aki két vb-döntőn is eredményes volt.

A gól után összeszedték magukat az olaszok, és egy pontrúgás után sikerült egyenlíteni: Pirlo szögleténél Materazzi túlugrotta az amúgy remekül fejelő Vieirát, majd az ötösről a hálóba bólintott.

Az olasz együttesnek a pontrúgás volt az erőssége, Pirlo szögleteivel nem tudtak mit kezdeni a franciák, a gólon kívül Materazzinak és Toninak is volt egy-egy remek fejese, utóbbinál a kapufa mentett.

Francia helyzettel indult a mérkőzés második félideje, Henry átkígyózott a védőkön, ám szorongatott helyzetben nem találta el jól a labdát, Buffon könnyen védett. Az Arsenal csatára egyébként nagyon jól került helyzetbe az olasz védők között, a másik oldalon Toni azonban magára hagyatva vergődött Thuramék szorításában.

Továbbra is lendületben maradtak a franciák, Malouda újból földre került a tizenhatoson belül – Zambrotta a labdát biztos, hogy nem találta el…

A francia együttest ezután nagy veszteség érte, Vieira megsérült, le kellett cserélni, Diarra foglalta el a helyét.

Egy óra játék után megszánta Tonit Lippi mester, és beküldött még egy csatárt mellé Iaquinta személyében. Igaz, közben lekapta az ezúttal is szürkén játszó Tottit.

Toni ezután be is talált Barthez hálójába, ám Elizondo les miatt nem adta meg a találatot. A hajrában még Pirlo szabadrúgása jelentette a legnagyobb veszélyt, ám a próbálkozás elkerülte a jobb alsó sarkot.

Nem született döntés a rendes játékidőben, hosszabbítás következett. A ráadás első játékrészében az erejével teljesen elkészülő Ribery hatalmas helyzetbe került, ám kevéssel a kapu mellé lőtt. Domenech kapitány – valószínűleg nem a kihagyott helyzet miatt – le is kapta a pályáról, és az eddig főleg a kispadot koptató Trezeguet kapott lehetőséget.

Nem sokkal később Sagnol kiváló beadását Zidane fejelte kapura, Buffon kapu fölé nyomta a labdát – szerencséje volt a kapusnak, hogy a labda a kapu közepébe tartott.

Zidane a hosszabbítás második részében elvesztette a fejét, illetve azt használta Materazzi megfegyelmezesére – balszerencséjére kiszúrta Garcia asszisztens, ahogy mellbefejelte az olasz gólszerzőt, így piros lapot kapott.

A hosszabbítás nem hozott gólt, következhetett a tizenegyespárbaj.

Pirlo magabiztosan lőtt a kapu közepébe, a másik oldalon Wiltord is jól célzott. A második körben Materazzi ballábas lövésével sem tudott mit kezdeni Barthez, a csereként beállt Trezeguet lövése a felső lécről lepattant a gólvonal elé, onnan pedig kifelé pattant. Előnyben az olaszok. A harmadik körben De Rossi szépen lőtte ki a jobb felsőt, Abidal szépen elküldte Buffont és a jobb sarokba lőtt. A negyedik körben Del Piero is biztos lábbal értékesítette a sajátját, Sagnol is eredményes volt.

Az utolsó körben Grosso úgy állt oda, hogy amennyiben belövi, Olaszország a világbajnok. A balhátvéd nem is hibázott, biztosan lőtte ki a bal felső sarkot. Az olasz válogatott huszonnégy év után nyerte meg a világbajnoki címet.